SZERELEMVARÁZSLÁS, MENYEGZŐ

Szerkesztő: Éva Ilona /Evvalena di Reirossi

Sej rozmaring, rozmaring

(Énekelni, kántálni szerelmi gyertyák égetése közben)

Sej rozmaring, rozmaring 
Leszakadt rólam az ing 
Van már nékem kedvesem 
Ki megvarrja az ingem. 

Sej rezeda, rezeda 
Karcsú a lány dereka 
Karcsúnak is kell lenni 
Barna legény szereti 

Sej tulipán tulipán 
Teljes szegfű szarkaláb 
Tele kertem zsályával 
Szerelemnek lángjával 



Csillagok, csillagok

(Énekelni, kántálni párkereső vörös gyertya égetésekor)

Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok, 
Ennek a leánynak (legénynek) utat mutassatok. 
Mutassatok utat, ennek a leánynak, 
Megtalálja párját ebben a világban. 



Úgy égjen

(Ráolvasni az égő szerelmi gyertyára)

Úgy égjen a te szíved értem, 
Ahogy elolvad ez a viack itten 

Úgy égjen a te szíved értem, 
Ahogy elolvad ez a viack itten 

Úgy égjen a te szíved értem, 
Ahogy elolvad ez a viack itten 

/Magyar Néprajz/ 

Én a kutya

(Ismételgesd magadban alma evése közben) 

Én a kutya, ő a boszorkány, 
Én a nyél, ő a fejsze, 
Én a kakas, ő a tyúk, 
Akit, akit kívánok. 

másképpen... Én a boszorkány, ő a kutya,

Én a fejsze, ő a nyél,

Én a tyúk, ő a kakas,

Akit, akit kívánok.

/Wyslocki/ 



Véremet adom

(Ráolvasás szerelmi gyertya égetésekor, tűznézéskor)

Véremet adom szerelmemnek, 
Akit látok csak az enyém legyen. 

Véremet adom szerelmemnek, 
Akit látok csak az enyém legyen. 

Véremet adom szerelmemnek, 
Akit látok csak az enyém legyen. 



Mámort hoz

"Mámort hoz és kéjjel kínál minden száj és bájos szempár 
Csók ha csattan, láb ha röppen, nadrág csusszan, ágyú dörren 
Élj,ahogy jól esik az sem baj, ha meg is lesik! 
Tedd azt, ami élvezet,bizsergesd a tested-lelked!" 

/Rómeó és Júlia/ 



Szivárvány havasán

Szivárvány havasán 
Felnőtt rozmaring szál 
Már szereti helyét 
Nem akar bujdosni. 

Szívét elülteti, 
S Holddal öntözgeti. 
Szívét elülteti, 
S Holddal öntözgeti. 

"Most e házban szélt veszünk,

Napköltéig itt leszünk. -
A fő-ágyhoz legelébb!
Hintsen áldást rá e nép:
Hogy a sarj, mi ott terem,
Legyen boldog, végtelen.
Mind a három ifju pár
Hű legyen, míg földön jár;
Soha tőlük származót
Ne gyalázzon testi folt:
Anyajegy, nyúlajk, sömör,
Rácsudállott szem-csömör
S mi anyákat szégyenít,
Magzaton ne legyen itt. -
Fűharmattal szentelünk;
Minden tündér jő velünk,
Kiki szentel egy szobát,
S megáldjuk e palotát:
Lakja mindig béke, csend,
S legyen áldott ura bent.
   Most szállj;
   Meg se állj;
Reggelig hozzám találj."

/Shakespeare: Szentivánéji álom

*   *   *

"A tuhudun vőlegény csak a fejét rázta. 

– Nálunk nem esküszik az, aki menyegzőt ül. Hisz ez a szív dolga. Megesküdhetem bizonnyal arra, amit a fejem, a kezem, a lábam, a szájam végez; s akkor rám nézve rabság, kötelesség. De hogy a szívem szeresse azt, akit megszerettem: az velem jár, velem él, velem hal meg; minek esküdném rá? S ki esküdtetne meg? Az én papomnak, a táltosnak, a gyulának, a horkáznak semmi köze ahhoz, hogy én feleséget veszek; nem kérdi azt tőlük senki, hogy megengedik-e. A „nap” meg látja jól, hogy íme a kezedet a kezemben tartom, ha szóval nem mondom is neki. Nálunk a férj maga köti be a felesége fejét, mikor asszonyává teszi, a leáldozó napnál: úgy avatja fel a maga asszonyává. 

Szilamér erre felnyitott egy kis faliszekrényt, s annak a rejtekéből elővett egy fejdíszt, aminőt az ősmagyar asszonyok viseltek; „tarajos csepesz” volt a neve, egy drágaköves arany homlokabroncs, felül összefoglaló tarajforma ívvel, ami arannyal és gyöngyökkel hímzett patyolatfátyolt szorított össze. 

– Nézd, ez volt a hitvesi fejéke tíz ősanyámnak, még az első dédanyám kapta azt a nagy Tuhutum vezértől, aki ükapánk volt: azóta mindig asszonyról asszonyra szállt ez az ereklye. Ezt viselték valamennyi Opour úrnők, és bizonyára mindannyian boldogok voltak és büszkék, és az ő férjüknek igazi asszonyai! 

Imola meghajtá a fejét, hogy elfogadja a tisztes családi ősereklyét. – Mindjárt asszony volt benne. 

Az a főkötő csodálatos lélekváltoztató erővel bír az asszony fején. Még a szeme is másként ragyog, mint azelőtt, mikor azt a kontyán érzi. Milyen más lesz utána egyszerre! 

Szilamér gyönyörtől elragadtatva bámult az átváltoztatott alakra. 

Imola pedig odament az asztalhoz, felvette a tálról a mátkakenyeret és kettétörte azt. Felét odanyújtá Szilamérnak. Maga is evett belőle, s aztán a szétmorzsált darabjait odaszórta a galamboknak. – S aztán, mikor ez megvolt, akkor leült a guzsaly mellé, s elkezdett a finom lenből az orsóra szálat ereszteni. 

Nem is tudta pedig, hogy ez az ősszékelyeknél a menyegzői szertartásnak a valósága: a kenyértörés, a galambok megetetése és a fonáleresztés. – Ez volt a menyegzői szer a napnál! 

A lemenő nap csak a fél arcával volt kinn a kopasz Hargita ormáról. Felséges egy oltár! A násztanúnak meghívott istenség maga osztja szét az áldást, körülveszik fényes arcát bíborpofájú fellegecskék, mintha mennyei karok volnának, s az ég átlátszó aranyában végigrepül egy sor hattyú, maga is repülő arany, s túlvilági dalt zeng alá a magasból. Ez ám a Kirie eleizon, meg a goszpodi pomiluj! 

Amíg benn a házban a szeretet és engesztelés tartott nagy ünnepet, azalatt Opour Kevend difinyós dáridót készített odakinn. A lobogókkal felcifrázott fenyőfát már fel is állíttatta a Szilamér ajtaja elé, ősi szokás szerint." 

"A tizenkét szűz énekkara a távolból magasztalá a leáldozó napot, a többi hajadonok zöld ágakkal takarták be a szerelmesek ablakait, galambok nevetését, kakukkszót, sárgarigófüttyöt mímelve hozzá, míg a várudvaron nagy máglyát raktak abból a virágból, aminek „pártamag” a neve, s körültáncolva a boricatáncot, énekeltek fel a teli holdhoz: 

Hintsed, hintsed tele kézzel, 
Egész éjjel, boldog éjjel, 
Ami áldás van az égben.” 

/Jókai Mór: Bálványosvár 

*   *   *

*   *   *