Napi üzenet és jóslat a tündérektől * Most tedd fel magadban a kérdésedet, vagy csak koncentrálj egy napi üzenetre, majd végy néhány nagy levegőt, és indítsd el a videót. Találomra állítsd meg a mozgó képsort, végül értelmezd a megjelenő képet és üzenetet. Csupán egy képet és néhány sor üzenetet kapsz, ám mégis könnyedebbé válnak a mindennapjaid. Kövesd az égi lények üzeneteit, s meglásd, jóra fordul minden.
Akár hiszitek, akár nem: tündérek építették Bálványos várát. De az olyan régen volt, hogy akkor a kövek még meg sem voltak keményedve. A tündérek sem olyan kicsikék voltak ám, mint most a fenérnépek: ha sietős volt az útjok, egyben átalléptek egész megyéket, s ha jókedvük kerekedett, fölszedték kötényükbe a szántó-vető embereket, s úgy játszadoztak velük.
No, jó magasra is építették a várat: Bálványos-hegy tetős-tetejébe. Egy tündér a hegy tetején állott, tizenkettő lent a Bálványos-patakban, s úgy adogatták fel neki a követ. Reggel kezdették, s este, mikor felsütött a hold, felragyogtak a csillagok, kész volt a vár.
Hát éppen amikor készen voltak, vágtat föl a patakon egy vitéz, utána a katonái.
Kérdik a tündérek:
- Hová szaladsz, fiam? Talán bizony kerget valaki?
Mondja a vitéz nagy búsan:
- Senki sem kerget, de még sincs maradásunk. Nem nézhetik vérünkből való véreink, hogy a nap, hold s a csillagok a mi isteneink. Erővel azt akarják, hogy mi is megkeresztelkedjünk.
- Hát te ki vagy, fiam? - kérdé a tündérek királynéja.
Felel a vitéz:
- Apor az én nevem. Első voltam eddig az én népeim közt, most utolsó vagyok. Volt fényes palotám, aranyam, ezüstöm, mostan semmim sincsen.
- Ne búsulj! - mondá a tündérek királynéja. - Látod-e ezt a várat a hegy tetején? Ezt ma építettük játékból. Ez jó lesz neked s az embereidnek. Itt imádhatjátok a napot, holdat s a fényes csillagokat. Valameddig megmaradtok a pogány hiten, ember ezt a várat be nem veszi, le nem rombolja. Áll ez a vár, míg a világ s még két nap.
Apor vitéz meg sem köszönhette a tündérkirályné ajándékát, csak hallotta, hogy nagy surrogással-burrogással elszállottak a tündérek, s eltűntek a sűrű rengetegben.
Még az este fölment a várba Apor vitéz az embereivel. No, itt csakugyan nem félhettek senki ember fiától. Ide nem jő látatlanul ellenség.
Hiszen jöhettek látva is, látatlanul is; csak a Bálványos patakáig jöhettek, onnét szépen vissza is fordulhattak. Ha nekiindultak a hegynek, elhagyta az erejük csudálatos módon, közelébe sem juthattak Bálványos várának: megvarázsolták a tündérek.
Telt-múlt az idő, már Apor vitéz is meghalt régen, de a Bálványos vár állott erősen. Megvédték a tündérek ég haragjától, gonosz emberek szándékától, mert Apornak a fiai is tartották a pogány hitet.
Három fia maradt Apornak: egyik szebb, dalibb, vitézebb a másnál. Ez a három fiú egész nap az erdőben vadászott, s amíg apjuk élt, nem is láttak falut. De egyszer a legkisebb vadászás közben félrecsatangolt, s míg az idősebbek vadat űztek, ő betévedt Torjára.
Itt lakott az apja, míg a népek keresztény hitre nem tértek. Megtetszett a fiúnak a szép falu, s ment utcáról utcára. Hát amint megy, meglát egy háznak az ablakában egy szépséges szép leányt. De olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Nagyot nyilallik a fiú szíve, s gondolja magában: egy életem, egy halálom, bemegyek hozzája.
Bemegy a házba, köszönti a leányt.
- Ki vagy te, mi vagy te? - kérdezi a leány.
- Ne ijedj meg tőlem - mondá a fiú -, Apor fia vagyok.
- No, akkor fuss innét, ha életed kedves! Az én anyám Miké Andrásné, s nem tűr pogányt a házában. Ahol, jön is már az édesanyám.
- Hát te mit keressz itt, te pogány fattyú?! - kiáltott Mikéné. - Megismerlek az arcodról: Apor sarjadék vagy.
Mondá a fiú:
- Adja nekem a leányát, Mikéné asszony, meg is megbecsülöm, tenyeremen hordom.
- De biz’ az én leányomat ne hordja tenyerén egy Krisztus-tagadó, hallod-e! Térj a keresztény hitre, s akkor viheted a leányomat.
- Csak azt ne kívánja, édes nénémasszony, kívánjon akármit! - esengett a fiú.
- Nem kívánok én semmi egyebet.
- Megölöm az ikafalvi emberölő sárkányt.
- Tőlem megölheted. Légy keresztény!
- Megölöm az ojtozi óriást.
- Tőlem megölheted. Légy keresztény, addig az én leányomat meg nem kapod!
„Jól van - gondolta a fiú -, ha nem adod szépen, majd viszem erővel.”
Elment haza, s otthon elmondta a bátyjainak, hogy mi történt vele. Egyszeriben elhatározták, hogy vasárnap, mikor jön ki a templomból a leány, elrabolják.
Úgy is tettek. Lóra kaptak, s meg sem állottak a torjai templomig. Ott meghúzódtak a templom ajtaja megett, s mikor jött ki a szép Mike Ilona, a legkisebb Apor fiú felkapta a nyeregbe, s - uzsgyi neki, vesd el magad! - elvágtatott vele. A két bátyja utána, s verték vissza a népet, hogy közre ne vehessék az öccsüket.
No, hanem Mikéné sem volt olyan tedd el s elé se vedd asszony. Lóra ült maga is, lóra az emberei is, s neki a Bálványos várnak!
Felkiáltott a várba:
- Add vissza a leányomat, te Krisztus-tagadó!
Lekiáltott az Apor fiú:
- Vegye vissza, ha tudja!
- Elseprem a váradat, te Krisztus-tagadó!
- Próbálja meg! - kiáltott le Apor.
- No, várj csak! - fenyegetődzött az asszony, s akkora sereget gyűjtött a vár ellen, hogy a föld is rengett alatta.
De hiába: közelébe sem fértek a várnak.
Aközben szép Miké Ilona sírdogált éjjel-nappal, könnye el nem apadt.
Fájt ez az Apor fiúnak, mert szerette erősen Mike Ilonát.
- Ugye, nem szeretsz? - kérdezte a leánytól.
- Szeretlek, szeretlek, csak térj a keresztény hitre!
Mondta a fiú:
- Megtenném azt is teéretted, de megesküdtem apámnak, hogy a pogány hiten maradok. De hallod-e, Ilona, ha gyermekünk lesz, azt megkereszteltetem!
Hej, megörült ennek Ilona. Egyszeriben küldötte az inasát az édesanyjához, ne epessze magát többé, ha gyermekük lesz, azt keresztvízre tartják.
Ezen aztán megnyugodott Mikéné is. De bezzeg megharagudtak a tündérek! Egyszerre csak megindult a föld, s ledőlt a vár tornya; megint mozdult egyet, s bedőlt a vár kapuja. Nagy, erős fergeteg kerekedett, zúgott az ég, rengett a föld.
Szaladott, ki merre látott. Csak Ilona nem szaladt, s az ura. Megfogta a kezét az urának, s mondta neki:
- Ne félj, térdepelj le, imádkozz utánam!
- Ó, édes Jézusom, ne hagyj el! - imádkozott Ilonka.
Mondta Apor is:
- Ó, édes Jézusom, ne hagyj el!
S hát lássatok csudát, nem zúgott az ég, nem rengett a föld. Összedűlt a vár, csak egy fala maradt meg, de Ilona s az ura kikerülték a tündérek haragját. Visszamentek mind Torjára, s még aznap megkeresztelkedtek.
/Benedek Elek
* * *
E régi mondánkat legszebben Jókai Mór dolgozta fel a Bálványosvár című regényében, melyben történelmi kutatásokat megjelölve írta meg a tuhudun székelyek életét, vallását, szertartásait: http://mek.oszk.hu/00700/00772/html/
"Odaviszi a kisfiát az izzó parázshalomhoz, s átnyújtja a billogosnak.
Ez a felavató pap. Öltözete bivalybőr páncél, mezítlábra kötött fapapucs, fején bőrsüveg. Az öve mellett egy görbe kés, aminek a nyele széles billogon végződik. A kés hegye áld, a fogantyúja büntet.
A billogos két kezébe veszi a kis mezítelen porontyot, s aztán az izzó tűz fölé tartva, hangosan hirdeti fölötte az áldást:
„A Tűz-isten oltalmazzon,
Istennyila meg ne sújtson,
Guta, csoma rád ne lessen,
Dobroc, mirigy meg ne lepjen,
Kék kelevény ne találjon,
Rossz bába ki ne cseréljen,
Hopciher rád ne dobbanjon,
Koldusfarkas meg ne marjon,
Vahor, rossz szem meg ne verjen.
Minden ízed nagyot nőjjen,
Mint a vas, oly kemény legyen.
Nagyobb ember légy apádnál,
Ne sírj otthon az anyádnál.
Mint ez a tűz, oly igaz légy!”
E hosszú eláldás alatt a pirító tűz fölött kapálózó ártatlan kis ember, aki ezekből mind semmit sem értett, torkaszakadtából visított a billogos kezei között: ami szintén igen szükséges a rossz szellemek elijesztésére. – Mikor aztán vége volt a versnek, akkor a billogos kivette az övéből az áldozattevő kését, megtüzesítette a hegyét a parázsban, s akkor azzal egy félhold alakú karcolást tett a csecsemő állán. Ott azon a helyen nem fog annak szakálla nőni: arról ismernek egymásra a tuhudun vallás hívei.
Opour Kevend megajándékozá egy orsó alakú aranypénzzel a hitbuzgó anyát, amit az rögtön az ordítozó kisfia nyakába akasztott szironyon: egészen büszke volt rá!
Most azután következett a tűzkiosztás!
Mindenki kapott már belőle: a négy parázshalom szét volt dúlva. Ekkor a horkáz jelt adott a kerítésen kívül ácsorgó pásztoroknak. A tűzhalmot elzáró alacsony kőfal mögött volt összeterelve az egész vidék mindenféle lábasjószága. Azokat csordánkint keresztülhajtották a tűzön. Ez megóvja azokat métely, dögvész, torokgyík ellen. Az állatsereg szétgázolja a hegynek alá kényszerített rohamában a máglyák parazsát, s ami élő tűz még marad a halmon, az utolsó gulya után, annak nekieresztik a siheder gyermekhadat, a fiúkat, azok aztán mezítláb tapossák el az utolsó parázsát is az áldozattűznek, s a kormával bajuszt festenek maguknak.
A tűzáldozat eltartott késő estig. Már az „áldomáscsillag” is feljött az égre, mire vége lett az ünnepi szernek. Akkor aztán szerteszét minden halmon kigyulladtak az örömtüzek: azokat már az ifjú legények gyújtották; s most már aztán ők kezdték el énekelni az ispilángi nótát, tüzes kereket eregetve a hegyoldalakon alá, a szeretőjük nevét hangoztatva mellé. – Hegyen-völgyön lakoma volt! – Bálványosvárban is nagy áldomáshoz készültek e szent nap megünneplésére. Csakhogy az első személy, a legszükségesebb, hiányzott az áldomáshoz. A mai nap tűzgyújtója, a szűz legény: Szilamér sehol sem volt található. A nagy derendócia között úgy eltűnt, hogy észre sem vették. – Azt elnyelte az erdő."
/Jókai Mór: Bálványosvár legendája, részlet
* * *
Bálványosvár napjainkban
Bálványos a térkép közepén található
A Tündérképző, jobboldalt Éva Ilona /Evvalena di Reirossi
* * *
Evvalena di Reirossi / Éva Ilona Író, tanító, spirituális tanácsadó * Bejelentkezés személyes, telefonos vagy skype-os konzutációra
AJÁNLOM AZ OLDALT
