DARIUSZ KINCSE

Szerkesztő: Éva Ilona E.L. di Reirossi

A székelyek az almási barlangban hiszik elrejtve Dárius mesés kincseit. A király akkor rejtette el a kincseket, amikor Erdélyben járt vadászni. A barlangban e roppant kincs fölé Ugron Ábrahám uram csináltatott egy nagy vasajtót a tizenkettedik teremben és ezt leánya jól elrejtette, hogy a sok kincs nehogy megrontsa a székely nép jó erkölcsöt. De azért sokan keresték a vasajtót, amelyik minden pünkösd második napján éjfélkor nyílik meg, két óráig nyitva marad, s akkor nagy zajjal újból egy évre bezáródik. Egyszer egy fürkésző ráakadt az ajtóra, de nem tudta leverni a nagy lakatot. Gyorsan elfutott segítségért, de mire visszaértek az ajtó úgy eltűnt, hogy többet sehogy se tudtak rátalálni.

Van, aki úgy gondolja, hogy Dariusz kincse Felsősófalván van elrejtve. Az viszont kétségtelen, hogy Dariusz járhatott Székelyföldön, mert Argilus királyfi neve is hasonlóan cseng, és az apja oly gazdag volt, hogy még a kertjében is aranyalmák teremtek. Az aranyalmák csábították a kertbe Tündér Ilonát és társait.

"Erdély népe ábrándjai közé tartozik a rege, mintha e föld végtelen rejtett kincseket birna keblében. Találnak is gyakorta, mit háborús idők elől futtokban rejtettek el őseink; de találnak római és görög pénzeket is nagy tömegekben. Sokan egész értéköket pénzkeresésre áldozzák: hosszu vas furókkal turkálják a földet; Szent-György nap táján fejéremberek, pénzgyulások után leskelődnek az éjszakákon; és sokan találnak is.

De nem az, a mit a nép Dárius kincsének nevez. Ezt egy roppant kincshalomnak festik, mi földalatti üregekben nagy kádakban van elhelyezve. Ezt majd minden vidék a maga sziklaüregeiben gondolja.

Torda vidéke a Torda-hasadék barlangjaiban keresi. Ezek egyikébe Kis János nevű kéményseprő be is bujt érette. Kezét, térdét vasmacskával fegyverezve, jó darabot behaladt; de egyszer csak megrekedt. Sem elé, sem vissza nem volt szabadulás. Kötelekkel próbálák visszahúzni; de felkiáltá: hagyjanak neki békét, mert bár mennyin huzzák, benn többen vannak. Ott hala el étlen 1780. aug. 13-án. Gyöngyösi János, tordai pap, e tárgyat versekben kidolgozta; s miként megjegyzi: harminczkét ölnyire hatolt vala be, s hét napig haldoklott.

A Mezőség Mező-Bándon tud egy üregszerü mélyedést. Belőle minden kilencz évben két tündér-leány jő ki az ottani tóra vizért. Ekkor az ajtó nyitva marad, s ilyenkor a szerencsés vehet rejtett kincseiből. De ha elég sietőleg nem távozik, ugy jár miként azon ember, kit még ismertek a bándiak, mint olyat, kinek az ajtó sarkát odacsapta, s holtáig sántitott.

A székelyföldön leginkább keresik a bodzai vámnál, egy földüregben. Ennek ajtaja nyitva áll, mindig belé mehet akinek tetszik. Felvehet, megrakodhatik a kincsből; de akkor az ajtó egy varázsütésre becsukódik; s nem nyilik meg addig, mig a kincskereső utolsó darabig le nem rakja.

Más kincstanyája a székelyföldnek a 400 öl hosszu homorod-almási barlang. Ebben tündér őrzi a kincseket, ki a nép szerint, mikor a Nemere szele dühöng, szitkozódik. Az üreg vas ajtói minden év pünköstje másod napján megnyilnak éjfélkor, s két óráig tárva maradnak. Egyszer három lovag érkezett vala Magyarhonból üres zsákokkal, s egy ott legeltető juhászt felszólitottak, tartaná meg lovaikat, mig visszatérnek. A juhász nyáját féltve nem ajánlkozott; s mennyire megbánta, midőn látta, hogy a lovagok arannyal telt zsákokkal térnek meg. Más évben ismét megjelentek. Most a juhász is elfogadta a felszólitást, s mikor kijöttek, a juhászt is dúsgazdaggá tették.

Legtöbb hitelre kapott azon rege, mely e kincseket Kolozsvár mellett a gyalui havasok Czigány-havas nevü részében keresi. Sokan keresték már, s az embereket egy Varga Pál nevü hirtelen elgazdagult kolozsvári polgár 1716-ban kelt véghagyománya még inkább felültette, annyira, hogy Steinville főhadi kormányzónk azon időben kerestette is.^[1] A híres véghagyomány, mely több példányban őriztetik szerteszét, itt következik:

K o l o z s v á r i  V a r g a  P á l  t e s t a m e n t o m  l e v e l e  a  D á r i u s  c s á s z á r C z i g á n y - h a v a s o n  l e v ő  k i n c s e i r ő l .

Mikor én Varga Pál hallottam volna, hogy a Czigány-havason kincs volna, mellém vőm két társamat; elindulánk hárman, a Szamoson által kelénk, ott mi találánk a Czigány-havason egy patakra, a fenekén találánk arany szemekre, ugyannyira, hogy mi megtöltők süvegeinket arany szemekkel mind a hárman. A patakon felfelé indulánk, találánk mind erős helyen egy várat, a melyet mind fundámentomáig lerontottak vala; de a kapuja még fenn vala. Ottan a várba bemenénk, jobbkéz felől a fal mellékét megásók, és a három süveg arany szemeket és port belé töltők, feljül betakarva elhagytuk. Elindulánk onnan a patak felé, és találánk füves helyen egy kútat, melyet tiszafából raktanak vala fel, valának ott rakottyafák és ledőlt cserefák, amint eszembe jut kőrisfák is; mí a kút folyóján nem mentünk be a várba, hanem mellette mentünk be, és a folyó mellett elvesztők és nem kezdők látni: ottan mí három felé menénk, én egyenesen alá menék az árokra, hát itten egy kút vagyon; és ott a kút kimutatá magát, ismét az árokba foly vala. És láték ottan egy ajtó formára való lyukat, s kiáltám társaimat, eléjövének, látánk oda be nagy fényes világosságot, mintha gyertya égne, s mondánk egymásnak: "bizony ez a mit mí keresénk; azért igazság legyen mindenikünk szivében!" Az istennek nevét segitségűl hívók, a lyukba bemenénk. A lyuk előtt belől nagy tágasság van, a lyuk mellett kétfelől két megkötött agarat látánk, fekete szemüeket, fogukat elvicsoriták vala, s mind a hárman ottan elréműltünk vala, mindazonáltal az egyikünk szive bátrabb vala és egymást megrivogattuk; oda menénk, és a szekerczével ütni kezdők s megcsendesednek az agarak, megtapogattuk, hát tiszta ezüst vala és szemei tiszta gyémántok valának; ottan elébb menvén, látánk két oroszlányt, felette fényeseket, ezek mind aranyból valának, a szemei drága kövekből. Tovább menvén, hát egy ember aranyszékben ül, a jobb-kezében egy aranyos botot felhuzva tart vala, de már semmit nem félénk, mert már az előbbenieket megpróbáltuk vala; odamenék hozzája, hát tiszta aranyból öntetett vala, szemei carbunculus kőből valának; és széke volt drága kövekből rakatott vala, és tündöklék mint a sötétben a napfény. A kép pedig Dárius vala, és Dárius előtt álla tizenkét koronás király, kik aranyból öntettek, és fényes kövekkel ékesíttettek, és háta megett egy inas, az is szablyát tartva kezében öntetett, és szablyája hüvelyét egy fényes kőből faragták, és egy asztal áll vala Dárius előtt. Azon belől egy pinczét, irásokat is látánk, de nem tudtuk olvasni, mert sem magyarul, sem diákul nem vala. Betekinténk a pinczébe, látánk sok agár-kölyköket, drága kövekből faragottakat ezüst puttonokat, és kádokat; megszámláltuk, és 366-an valának, ezek pedig sok kinccsel és drága ezüst marhákkal rakva valának, mind tele. A pinczében pedig semmi üresség nem vala, mindenütt tele vala, sok drága, kimondhatatlan szépen ékesittetett szerszámokkal, melyeken nem kevéssé csudálkozánk; ugyanazon pinczében emberképek is valának, ezüstből öntettek, gyermek- és leányképek is sokan valának, egy helyen 12 emberkép is tiszta aranyból vala; nagy darab ezüstöket is látánk, mint egy-egy hordó, kapákat, tángyérokat, tálakat, arany- ezüstpoharakat számlálhatatlanokat látánk, ugy hogy sok szekér megtelne vele.

A sok szépségnek és kincsnek sokaságán eleget nem csodálkozhattunk, de amennyi kincs ottan vagyon, Erdélyben valamennyi ember van és gyermek, még azoknak gyermekeik is megérnék vele; mert a pincze igen tágos, ugyannyira, hogy 16 ökörszekér megfordulhatna benne. A pinczén belől látánk egy aranyajtót, betekinténk oda, hát egy asszony aranyszéken űl, fején aranykorona vala, kimondhatatlan fényességgel, hogy a szemünk fényét csaknem elvette; előtte 64 aranyból öntött leány, kezöket összefogván udvarolnak, ezek pedig mind fényes kövekből rakatott koszorukban valának. Mindezeket s több szépséget megnézegetvén, mondánk egymásnak: ideje hogy már innen elmenjünk. Ott mi mind megrakodánk és békével kijövénk, és apró kövekkel béraktuk a lyuk száját, feljül pedig famohákat rakánk reája, a kút folyamatját, mely a várból a pincze ajtajára foly vala, elszakasztók, és már most a pincze közepén foly alá. Ottan mí hárman megesküvénk, hogy egyik a másik nélkül oda nem megyen, azután haza jövénk, én maradék Kolozsvártt, másikunk mene Gyulára, harmadikunk Kassára. - Ez a pincze a Czigány-havason vagyon; a kútnak folyamatja, mely alája foly, délre vagyon; a kútnak folyamatja a Hideg-Szamosba foly. A vár a két Szamos közt vagyon, a várnak kapuja napkeletre vagyon, a vár kapuja előtt egy nagy kő vagyon. A vár mellet indulj meg naptámadatra, megtalálod a kútnak folyamatját, s azt kövessed, egy holtárokba viszen, ottan vagyon azon a tájon.

Ha az úgy nincsen, a mint elbeszélem, im hol most halálnak fia vagyok, az Isten az ő szent országát, és szent szinét soha meg ne engedje látnom, és bűnőmet soha meg ne bocsássa, hanem az örök pokolra mind testestől mind lelkestől vessen, ha ekképpen nem volt a dolog. Anno 1716. 26. Julius.

Varga Pál. s k.

Honnan vette a néphagyomány e regéket, történeti adatunk reá nincs. Darius Hystaspes perzsa királyról csak annyit mond a hazai történet, hogy 513 körűl Kr. el. a scythákkal hadat viselt. Honnan vették, nem tudni, de ugy látszik nem egyéb, mint azon kincs változata, melyet Xerxes a Belus templomából Babylonban elrabolt, hol többek közt Jupiter arany trónban, tömör aranyból vala kiállitva. Kik e kincseket készülnek keresni, vasfüvet szednek, s markukba szeretnék bevésetni, hogy az ajtók vaslakatait elég erősek legyenek feltörni."

/Kőváry László: Száz történelmi rege

*   *   *

Dariusz kincse

A tündér

Homoródalmás a Székelyföld térképen

A Tündérképző és Éva Ilona /Evvalena di Reirossi 

*   *   *