DUROMON, AZ ÖRDÖGÖK FEJEDELME

(Duromó, Durmó, Drumó, Plútó)

Szerkesztő: Éva Ilona E.L. di Reirossi

Az emberek gyarlósága és az ördögök állandó támadása miatt egyre kisebb lett a tündérek birodalma. A tündérek visszahúzódtak Székelyföldre, s már-már úgy volt, hogy minden a Sátáné lesz, ám a tündérek erőre kapva, mind több emberben élesztették fel az ősi tüzet, a régi vallást. Újra közelebb kerültek a Hatalomhoz, az Örök Élethez és az Örök Ifjúsághoz. Addigra már a Duromó is elfáradt. Megpihent egy kicsit a Pokolsárban, földalatti palotájában, Tündér Ilona vára mellett. Már azt sem bánta, hogy a tündérek az állandó morgása, dörmögése és szitkozódása miatt csak Duromonnak hívják.

Amikor már viszonylag békésnek tűnt a világ, a tündérek fondorlatos királynéja kegyetlenül becsapta Duromont, aki aztán az őt ért veszteség miatt szörnyű haragra gerjedt, hatalmasat káromkodott, mire a sziklák morajlani, dübörögni kezdtek.

- Forduljon ki a Föld a négy sarkából, hogy azt kénes pokolkővel borítsam be – ordította Duromon magánkívül. – Kárhozott legyen a Föld minden élővel és holttal együtt!

Tajtékzott, szitkozódott, lába alatt csakúgy rengett a föld, majd átbucskázott a lába között, és bosszút esküdve eltűnt a szem elöl.

Most éppen a Pokolsárból rengeti a földet, görgeti a sziklákat, kénkövet fúj hatalmasra tágult orrlikain. Tündér Ilona hiába vigyázza a Földet a Pokolsár mellett lévő várából, Duromon mocsara egyre csak fortyog, szikrázik ördögei üvöltése közepette. Bűzös birodalma mind nagyobbra terjed, s a föld alól számtalan helyen tör fel a forró pokolsár.

Hát, nem biztos, hogy sikerül közelebbről megismerned Duromont, mert birodalmáig, a Pokolsárig igen hosszú rögös út vezet. Pokolfajzatait szerte küldte a világba és a tündérhonba, hogy pusztítsák el azt, aki magán viseli a jelet. Tudod, azt a kis anyajegyet, ami neked is van, amiről a tündérember felismerhető. Duromon testét szurtos fekete szőr borítja, hatalmas orrlikain füstöt és tüzet okád. Hangja oly erős, hogy megremegteti a földet, sziklák és hegyek omlanak össze tőle. Erőssége legfőképpen a haragjában rejlik. Minél dühösebb, annál nagyobb a fizikai ereje, ám mágikus képessége annál kisebb lesz. Igen sok híve van, akik hozzá hasonló képességekkel rendelkeznek. Ráadásul az ördögfejedelem a vastag bundája alatt páncélkeménységű bőr feszül, így szinte lehetetlen megsebezni.

Gyengesége az, hogy kissé lassú az észjárása. Amúgy hiszékeny típus és egyszerű gondolkodású. Ha feldühödik, elveszíti öszpontosító képességét és ész nélkül tombolni kezd. Ilyenkor már nem a haragjának kiváltója és okozata érdekli, hanem a rombolás maga. Amúgy meglehetne szelidíteni, de bűze és mocska mindenkit visszariaszt. Rendkivül gyorsan gurul méregbe a szeretet hiánya miatt. Tündér Ilona közelségét valamennyire szeretetnek fogta fel, s most is abban áltatja magát, hogy a felesége, akit annak idején erőszakkal rabolt el, idővel majd szerelmes lesz belé. Innen, a szívéből fakad igazi gyengesége. Ebből tudható, hogy a sebezhető pontja a szíve, mely felett még a páncélszerű bőre is vékonyabbá vált.

/ Éva Ilona E.L. di Reirossi

*   *   *

Az ördögök dala

Pokolsárban van a hazánk,

Duromon a mi nagygazdánk.

Hortyog, fortyog, nagyot dörrent,

A hegyek mind összedőlnek.

Nem lesz itt már semmi földi,

A hatalom mind ördögi.

Minden ember sátánná lesz,

Duromonnak szolgája lesz.

Az ördögfi tündért rabol,

Szépet, menyecskének valót.

A tündérből feleség lesz,

Pokolsárnak legmélyében.

A sötétség az erősebb,

Tündér szül majd ördögöket.

A szőke haj mind elveszik,

Fekete lesz az igazi.

Ördögfattyai Pokolsárnak

Szertemennek a világba.

Sár borítja be a Földet

Duromonnak örömére.

/ A Megházasodtam, te Miska dallamára kiválóanénekelhető :) / Éva Ilona E.L. di Reirossi

Csujjogatás

Szomorítson meg a halál,

Mikor jókedvedben talál.

Ecet, torma fokhagyma

Ez az ördög jóforma.

Ez az ördög kicsike,

Nem fér rá a bilire.

Széket tesznek alája,

Úgy mászik a banyára.

*   *   *

"»Az ördög nem olyan fekete, mint a milyennek festik« - tartja a közmondás s igazolják ezt összes meséink, melyekben az ördögnek szerepe van. A legtöbb mese ördöge nevetséges figura, kit még a nyápicz szabólegény is megcsufol, elhitetvén vele, hogy jóval erősebb nála. Kifogyhatatlan a mesemondók leleményessége az ördög csuffá tételében s köztük a leghatalmasabbakat is, a milyen Plutó, Drumó, Hájháj, kik kezdetben félelmeseknek látszanak, végűl legyőzik furfanggal, bátor fellépéssel vagy éppen ördöngös mesterkedéseik eltanulásával. A tűzről pattant, házsártos székely menyecske, összeveszvén az urával, dühében az ördögöt hívja: bár inkább elvinne az ördög! - s im abban a pillanatban ott is az ördög: hivtál, itt vagyok! - s nyaka közzé kapja a székely menyecskét. Ám aztán szeretne megszabadulni a menyecskétől s nem tud. Egy huszár menti meg a szegény ördögöt, ki roppantul hálálkodik, mikor aztán rá akarja szedni a huszárt, ennek elég, hogy a székely menyecske nevét említse: a megijedt ördög világgá szalad!

A szegény legénynyel jót tesz az ördög: kilencz disznót ad neki, de azért ördög, hogy ne tegyen jót önzetlenűl. Kiköti, hogy majd egyszer elmegy hozzá, kilencz kérdést ad föl s ha ezekre meg nem tud felelni, visszaveszi a disznókat, meg különben is megbánja. Egy öreg koldus segít a szegény legényen, ki szállást ad a koldusnak. Este, az ablakon át megfelel ez mind a kilencz kérdésre. Mind a kilencz válasz jellemző a nép eszejárására. Ime a kérdések és válaszok:

- Mi van a világon, a mi csak egy?

- Egy Isten van az égben, egy nap az égen s egy feje minden embernek.

- Mondj a kettőre valamit?

- A kinek két ép látó szeme van, az ugyancsak szerencsés ember, mert mindent tisztán lát a nap alatt.

És így tovább mond valami találót minden számra. A mely házon három ablak van, az éppen elég világos. (Érts a »ház« alatt szobát.) Négy kerék elég egy szekérbe. Ha volna, sem kéne több. Elég a kéz öt ujja a kard markolatjára. A kinek hat ökre van, jól imádkozott: szánthat, vethet, erdőlhet, nem kell másnak a segítsége. - A kinek hét leánya van, annak ugyan főhet a feje, a míg mind a hetet jó helyre adja férjhez. - A kinek nyolcz asztagja van a csűrös kertben, nem megy a szomszédba kenyérért.

A kilenczedik válaszszal főzi le igazán az ördögöt: A kinek kilencz szalonnája van a füstön, az sem megy a szomszédba rántani valóért!

Hát még a czigány! Az teszi csak csuffá az ördögöt. Hasonlíthatatlanul erősebb a czigánynál de ez oly ügyesen csinálja a dolgát, hogy az ördög végűl teljesen legyőzöttnek érzi magát. Látszik, hogy a mesemondó mindenképpen csuffá akarja tenni. Az ördög együgyüsége már tulságos is. Mintha az a czél lebegne a mesemondó előtt, hogy bebizonyítsa: lám, nem oly veszedelmes az ördög. Egy gyönge, de furfangos czigány lefőzi. A juhász nem tudja megfogni a tolvajt, ki minden éjjel megtizedeli a nyájat. A czigány vállalkozik erre. Az ő éles szeme a vaksötétben is meglátja az ördögöt s szemtelen hetykeséggel kiált rá: Állj meg hé! Ne vidd el a juhot, elébb birkózzunk meg. Az ördög fitymálja a czigányt. Nem méltatja birkózásra, míg nem ad próbát az erejéről. Fölkap két követ s azt lisztté morzsolja.

- Hm, az semmi, mondja a czigány, én levet sajtolok belőle.

Egy darab turó van nála, a két kő közé szorítja s persze hogy levet sajtol belőle. Az ördög megadja magát, levezeti a czigányt a pokolba, hogy visszaadja a juhokat. De ott még sok próbát tesznek, mert az ördög anyja sehogyan akarja elhinni, hogy ez a vékony dongáju czigány erősebb legyen az ő fiánál. Az ördög elévesz két karikás ostort, egyiket a czigány kezébe nyomja. Hadd lám, melyik tud nagyobbat rittyenteni? Ő akkorát rittyent, hogy a czigány hatszor vágódott hanyatt ijedtében. Ám a czigány nem akar addig rittyenteni, míg az ördög vas abroncsot nem ad.

- Minek az?

Megabroncsolom a fejemet, mert akkorát találok rittyenteni, hogy ketté hasad a fejem.

Úgy könnyüszerűleg egy pár abrancsot a fejére tesz s akkor könyörögni kezd az ördög, hogy abroncsozza meg az övét is. De már az ördög fejére oly erősen szorítja az abroncsot, hogy ez rimánkodik: inkább elhiszi, hogy erősebb, csak ne abroncsozza a fejét.

Aztán vasvillával akar próbát tenni. De a czigánynak elég egy vékony nyárs. Álljon az ördög a sövény egyik, ő meg a másik oldala mellé s szurkálják egymást a sövényen át. Az ördög rááll. Természetesen, a vasvilla hajlított ága megakad a sövényben, a czigány meg az egyenes nyárssal jól össze-vissza szurkálja az ördögöt.

- Hát a disznópásztorsághoz értesz-e? - Kérdi az ördög.

Hogyne értene.

- Lássuk, melyik tud több disznót kihajtani!

- Jó, jó, mondja a czigány, de honnét tudjuk meg, hogy ki melyiket hajtotta ki?

- Az ám, mondja az ördög, erre nem is gondoltam.

- Tudod mit, mondja a czigány. Te hajtod az egyenes farkuakat, én a göndör farkuakat.

Áll az egyesség. A czigány hamarosan kihajt vagy negyvenet, persze mindnek göndör volt a farka, az együgyü ördög pedig egész nap kereste az egyenes farkuakat. Persze, egyet sem talált.

Végűl az alvó czigányt agyon akarja ütni éjjel, de a czigány sejti a tervet s olyan módon veszi ennek elejét, hogy ez is az ő nagy erejét mutatja. Az ördög megadja magát. Egy zsák aranyat ad a juhokért. De most ezt ki viszi haza? Hisz egyszeribe kisülne, hogy a czigány mily gyönge. Azzal vágja ki magát a czigány, hogy a juhokat sem ő hozta ide, hát a pénzt sem ő viszi el. Hozza az ördög.

- Dehogy viszem, ellenkezett az ördög, talán hogy az atyádfiai agyon verjenek.

Azt hiszi, hogy azok is olyan erősek.

De a czigány győzi furfanggal. Azt mondja: Ne félj semmit. Mikor haza érünk, a fiaim elém szaladnak s azt kiáltják: Dádé! Dádé! - addig még semmi baj sincs. Hanem a mikor azt hallod: dikhecz, mi van a zsákban? - akkor szaladj, amerre látsz, mert külömben vége az életednek.

Ugyis lett, a hogy a czigány mondta. Már messziről megpillantják a purdék a dádét, szaladnak elébe, vetik a czigánykereket s nagy örvendezve kiáltják: dádé! dádé! Mikor aztán meglátták a zsákot az ördög hátán, bezzeg az volt az első szavok: dikhecz, mi van a zsákban? Hiszen az ördögnek sem kellett több. Úgy ledobta a zsákot, hogy egyszeribe kirepedt, folyt belőle a szép sárga arany - s futott vissza a pokolba, hogy hátra sem nézett.

Hammas Gyurka, Teddneki János s még több mesebeli szegény legény a pokolban találnak szolgálatot, az ördögök királyánál, de mikor kitanulták az ördögkirály mesterfogásait, ott hagyják s a királyt, ki boszut lihegve üldözi őket, százféleképpen játszák ki, míg végre is kénytelen belátni, hogy többet vagy legalább is annyit tudnak, mint ő maga. Egy-egy elhagyott házat megszállva tartanak az ördögök s rettegve kerüli a nép ezeket, jaj a vándornak, ki e házakba téved, de mindig akad egy bátor szivű ember, a ki szembe száll az ördögökkel, legyőzi őket. Van olyan is, mint például a »félszkereső« Pihári, a ki arról hires, hogy senkitől, semmitől meg nem ijed s ki keresve keresi az alkalmat, hogy szembeszállhasson az ördöggel, annak a nagy tömeg által rettegett hatalmával. Természetesen, mindig az ember kerül ki győztesen...

részlet / Benedek Elek: A magyar nép múltja és jelene

*   *   *

A Pokolsár, Duromon birodalmának a központja a mai Székelyföld térképen

*   *   *